Első nap

Nemrég szálltunk le a géppel. A reptér előtt fogtunk taxit és elmentünk arra a címre, ahol az új házunk van. Szép. Nem olyan, mint a régi, de szép. Én kaptam azt a szobát, ami az utca fele néz, és az ablaknál van egy kis beülős pad, amit fel lehet nyitni. Tetszik. A bútoraimat már kipakolták a költöztetők és apa a megfelelő helyre tolta őket. Mikor egyedül maradtam és senki nem állt szóba velem, rászoktam az olvasásra. Egy egész doboz csak a könyveimmel van tele. Kiveszem azt, amit még New Yorkban kezdtem el. Csak a te hangodat hallom. Ez a címe. Lehuppanok az ágyra és folytatom az olvasást. Egy idő után abbahagyom, mert az egyik tesóm lép be a szobámba. Jonathan az, az idősebb kistesóm.

-          Mi az kissrác?

-          Anya mondta, hogy szóljak, hogy megsült a pizza. Jössz enni?

-          Persze.

Azzal fogom magam, becsukom a könyvem és már indulunk is le a konyhába. Egész jó kapcsolatom van az öcsémmel. Tudja, hogy miken mentem keresztül, ezért nem viselkedik velem úgy, mint régen. A konyhában mindenki eszi a maga szeletét csendben. Anyát zavarja ez a csönd, ezért próbál beszélgetést kezdeményezni.

-          Egész jó ez a környék. Ti nem gondoljátok?

-          Ja. Olyan a ház kívülről, mint az Örömapában. Szép és otthonos. – mondom őszintén.

-          Ez szarkazmus akar lenni? – kérdi apa.

-          Nem. Tényleg így gondolom.

-          Akkor jó. – mosolyog.

Mindenki tudja, hogy miattam költöztünk ide. Úgymond én kényszerítettem erre a családomat a sulim miatt. Azt mondják, nem zavarja őket, mert tesóim nem szerették azt a sulit, ahova jártak. Lehet a kicsiket nem bántja, de anya ezért mondott fel a munkahelyén. Apa pedig elintézte, hogy áthelyezze őt a cég a Buenos Aires-i irodájához. Persze, próbálják nekem beadni, hogy már ők is el akartak onnan menni, de tudom, hogy nem. Vacsora után visszamegyek a szobámba és leülök a laptopom elé. Egyetlen barátom maradt csak meg a múltamból és csak azért, mert róla nem tudott senki. Ő az internetes legjobb barátnőm. Ő Vivien és Magyarországon él. Szerencsére jól tud angolul, ezért nem okoz nagy gondot a kommunikáció. Mindent elmeséltem neki, ami az elmúlt egy évben történt. Mindig mellettem állt… mikor megvertek, átvertek és örökké hálás leszek neki. Most is neki írok, hogy mi történt velem az utazás és a beköltözés során.  Örül neki, hogy elszakadtam a régi környezetemtől. Én is így vagyok vele, de még most sem tudok őszintén mosolyogni. Ez az idő belülről felemésztett és tönkretett. De már nem érdekel. Az már a múlt és nem lehet megváltoztatni. A nagy beszámoló után bedugom a fülembe a fülhallgatót és a kinti sötét utcát nézem. Későre jár. Már elmúlt éjfél. Nem hiszem, hogy tudnék aludni. Éppen megyek felkapcsolni a lámpát, amikor megpillantom magam a tükörben, amit a hold megvilágít. A szemeim karikásak, kiáll a csípőcsontom, annyira sovány vagyok. A hajam tiszta kóc és még lenne pár kivetnivalóm. Ránézek a kezemre, ahol megpillantom az egy hónappal ezelőtti vágásokat. Megígértem magamnak, hogy ha elköltözünk, többé nem fogom ezt csinálni. Kivéve, ha visszatérnek a zaklatók. Végül inkább a sötétben visszafekszek az ágyamra és a plafont bámulom. Vajon véget ér minden szenvedés? Fájdalom? Ha nem, akkor nem tudom, mihez kezdhetnék. Inkább csak dögöljön meg mindenki. Elegem van mindenből és mindenkiből. Pusztuljon a pokol szolgája. 

Melissa élete

Prológus

Új város, új élet, minden új… a barátokat lecserélem, a tetteimet elfelejtem. Igen ezt akartam. Viszont nem így lett. Eddig New Yorkban éltem a családommal jól ment az iskola, nem álltam semmiből sem bukásra és a barátaimmal is jól megvoltam. De egyik nap egy új lány jött az osztályba. Tárt karokkal fogadtuk és nem közösítettük ki. Ám ő mindenkit hátba szúrt. Még engem is… Mindenkit egymás ellen fordított hazugságokat talált ki mindenkiről és azokat terjesztette. Aki nem akart a csicskása lenni azt mind elsöpörte. Én soha sem hódoltam be neki így én kaptam a legrosszabbakat, amiket csak el tudott képzelni. Akik közel álltak hozzám azokat elvesztettem. A barátaim, a családtagjaim, sőt még a tanáraim véleménye is megváltozott rólam… Egy idő után betelt a pohár és az osztály előtt leüvöltöttem a fejét és megtéptem. Persze utána még engem állítottak be rossznak. Alig vártam, hogy vége legyen a tanévnek és új suliba menjek. Ezek mind nyolcadikban történtek most pedig arra készülök, hogy új helyre költözzek a családommal. Nem bírtam már ezt az iskolát és a várost is megutáltam, ezért egy távoli sulit választottam. Annyira távolit, hogy nem is ebben az országban van. Buenos Airesbe fogunk menni. Mivel apám angol anyukám pedig spanyol nem okoz gondot a nyelvváltás. Anyával gyakran beszéltem spanyolul és már kis koromban is tanított. Most a bőröndömet pakolom össze. Még a ruhatáram is mutatja mennyit változtam a problémáim súlyosságával együtt. Mielőtt az iskolába jött az a lány (na, jó nevezzük nevén a gondot: Jessica) mindig színes és vidám ruhákat hordtam. Az érkezése után pedig egyre sötétebb színben jelentem meg mindenhol. Minden ruhám és cuccom elrakva. Azért még átnézek pár helyet a házban nem-e hagyok itt valamit. Hát jól tettem a konyha kövén, ahol régen a pult állt találtam egy fényképet. Én vagyok rajta a barátnőimmel. Hupsz már nem is azok. Nincs szívem széttépni, ezért elrakom a kistáskámba. Visszarohanok a szobámba, kimegyek a bőröndökkel és táskákkal a ház elé, bepakolok a taxiba és a család többi tagjával indulok a reptérre. Ott minden csomagot a futószalagra helyezünk és felszállunk a gépre. Persze nem hagyom egyik tesómnak se, hogy ablak mellé kerüljön, még előtte befurakodok.  Az ablakból kitekintve felszállás közben az új iskolán gondolkodom. Most kezdődik csak igazán az én történetem.